Barátság

2011 október 18. | Szerző: Szaffy |

 “Képzeld el, hogy az élet olyan játék, amelyben öt labdával kell zsonglőrködni. A labdáknak nevük is van: munka, család, egészség, barátok és becsület. Mindezeket a levegőben kell tartanod. Aztán egy napon rájössz, hogy a munka gumilabda. Ha leejted, visszapattan. A másik négy labda – család, egészség, barátok, becsület – üvegből van. Ha ezek közül valamelyiket leejted, örökre megsérül, megreped, akár össze is törhet.
Ha megértetted az öt labda jelentőségét, meg tudod teremteni életed egyensúlyát.” (James Patterson)

Valakinek bizonyosan nagyon könnyű, barátokat szerezni, megtartani őket és megtalálni az igaz barátokat- másoknak pedig kicsit vagy nagyon nehezebb. Megnyílni, önmagukat adni és a kapcsolatot tartani. Leírni oly könnyű, a mindennapokban, a hétköznapokon viszont már nehezebb. Van egy kedves barátnőm, aki mindig ott volt az életemben, ha együtt laktunk, ha nagyon messze egymástól, akkor is ott voltunk a másik életében és lelkében. Aztán, mint a párkapcsolatoknál, úgy a barátoknál is megkapjuk a miértet előbb-utóbb, hogy miért kellett találkoznunk velük. Már csak az a feladatunk, hogy megtartsuk őket, és itt is igaz a mondás. :)) Megszerezni nem nagy kunszt, na de megtartani… Egy újabb barát sodródott az életembe, sőt egyszerre ketten jöttek. Értékes emberek, akik nyíltak és jószívűek. Már csak az a feladatom, hogy megtartsam őket. 🙂

Aztán ott van az a helyzet is, amikor egy szerelemből/testi vágyból/kíváncsiságból átalakul barátsággá egy kapcsolat. Már nem kell megjátszanod magad/csak a jó oldaladat mutatnod/ elbűvölnöd, hanem ismerve a rossz oldaladat és gyengeségedet őszintén megkérdezhetsz mindent, akár félve attól, hogy tükröt mutat neked, amelyet nem is olyan könnyű megnézni/meghallgatni/feldolgozni/megemészteni. Milyen érdekes szó ez. Megemészteni….. Szembenézni valamivel, nem letolni a torkunkon, hanem szétrágcsálva minden ízét érezve megemészteni…

A sok-sok minden amelyet jól kellene csinálnunk, íme egy újabb terület és feladat. És felvetődik a kérdés. Milyen példát mutatunk a gyermekünknek? Hol van az az arany középút, amikor még nem sérül a családi élet, de nem is temetjük el magunkat? Nehéz meló, de megéri.

Ha már idézettel kezdtem, azzal is fejezem be, saját magam tanításaként… 🙂
“Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.” (Dalai Láma)