Celebek, és ami mögötte van

2010 november 21. | Szerző: |

Mostanában Gregor Bernadettől és Magyar Attilától hangos a sajtó. éppen a Frizbiben nyilatkozik a feleség, aki még a tagadás fázisában van, majd jön a düh és az elengedés. Szakértője nem vagyok a témának, de ismert pszichológusok annyit beszélnek róla, hogy akarva akaratlanul ragadnak ránk dolgok. 🙂 Nemcsak a mi világunkban, hanem bizony mindenhol ott van a kisördög. Olvastam egy tanulmányt a szóban forgó hölgyről, aki valószínűleg azért választ családos, kapcsolatban élő, és nála “gyengébb” férfiakat, mert meghódíthatja, megőrjítheti a férfit, a nőt pedig legyőzheti. Nem valószínű, hogy tudatos ez benne, de nem egy család szakadt már szét a szépsége miatt. Az első pár hónapban lévő köd hamar feloszlik, de a szerelem ereje sokáig fújja annak a hajónak a vitorláját. Nem tudom, ti voltatok-e már úgy, hogy volt egy kis féltékenység egy másik ember sikeres élete iránt, legyen az munka, család, megbecsülés. Na most, nagyon sokan így vagyunk az ismert emberek élete iránt, pedig sokkal több rossz, és küzdelem van benne, mint nekünk talán. A kinézet – hiszen rögtön megszóljuk, ha valami nem jól áll, ha átizzadta a felsőt, ha nem szőrtelenített előtte. Ha a viselkedése nem tökéletes, ha többet ivott a kelleténél, és szabadabban viselkedik stb, stb, stb. Pedig ezek hétköznapi dolgok, velünk is előfordul hasonló. És tegyük hozzá, hogy a magánéletük is előttünk zajlik, és ha hibát követnek el, mennyire felnagyolódik.

Könnyű vajon igazat mondani? Vagy könnyebb hazudni?
Ismerős az a mondás, ugye? Mindenki visszakapja azt amit ad, vagy add azt te, amit a másiktól elvársz. Nehéz így élni, de szerintem érdemes megpróbálni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!