A csend

2010 november 21. | Szerző: Szaffy |

Nem tudom, nektek megadatik-e a lehetőség, hogy néha egyedül legyetek. Akár egy pár órát, vagy esetleg több napot. Mostanában, az útkeresésemben egyre jobban érzem, hogy mennyire jótékony a csend és az egyedüllét. Mikor nem szól a tv, a rádió, a gyermeked békésen szuszog melletted és boldog vagy. Attól, hogy élsz, hogy végre nem beteg :-), hogy kifizetted a kifizetnivalókat, hogy ma főztél egy jót, és hogy tudsz szeretni. Bár ezeket a sorokat egyes szám első személyben kellene írnom.
Ismét idézném a kedvenc filmemet, Ízek, imák, szerelmek. Volt benne egy lány, aki némasági fogadalmat tett. Ez egy hatalmas dolog. Könnyű így első hallásra, de gondoljunk csak bele, mennyi időt bírunk ki, úgy hogy nem beszélünk, hogy minden külső ingert kizárva önmagunkra figyelünk. Vajon 2 nap csend után, átértékelődnek a információk? Felértékelődik a társunk/párunk/gyermekünk/szüleink? Vagyis most ezt gondolom, de tervben van, hogy lesz 4 napom, mikor a Hercegnő az apukájával lesz, és ebből 2 erre áldozok. Izgalmas utazás lesz, amire nem tarthat velem senki, de utána nagyon szívesen megosztom veletek.

Ez nem az enyém, de mintha én írtam volna:

“Szóval, először arra gondoltam, hogy azért írok, mert szeretek. Írni,
sztorizni, megosztani a barátaimmal, amire épp rájöttem. Aztán úgy
gondoltam, hogy ez valamiféle gondolatrendezés, gondolat eleresztés,
hogy egy kicsit leülepedjenek a dolgaim. Néha azt hittem, hogy ahhoz a
fajta koncentrációs vagy meditációs gyakorlathoz hasonlít, amikor addig
írsz folyamatosan, amíg elfogynak a gondolataid és a beállt csendben
megtalálod a szíved hangját, önmagad. “

A csendben társam lesz a következő film: Eckhart Tolle – Csend a világ közepén