\"Az egyed\u00fcll\u00e9t soha vissza nem t\u00e9r\u0151 alkalmat k\u00edn\u00e1l\narra, hogy a bels\u0151 csendben az ember v\u00e9gre meghallja saj\u00e1t, igazi hangj\u00e1t. Ez a\nbels\u0151 hang gy\u00f3gy\u00edt\u00f3 \u00e9s vigasztal\u00f3, ak\u00e1r sorsford\u00edt\u00f3 v\u00e1ltoztat\u00e1sokat k\u00e9pes\nelind\u00edtani az \u00e9letedben!\" (R\u00e1cz Zsuzsa, magyar \u00edr\u00f3)<\/p>
Megtal\u00e1ltam azt amit kerestem.<\/p>
\u00cdME:
<\/p>\n\n\n\n
Legt\u00f6bb\u00fcnk \u00e9let\u00e9ben nem kap elegend\u0151 szerepet a csend. M\u00e1r a\nreggeli k\u00e9sz\u00fcl\u0151d\u00e9s alatt zen\u00e9t hallgatunk vagy bekapcsoljuk a telev\u00edzi\u00f3t, majd\nmunk\u00e1ba menet is sz\u00f3l a r\u00e1di\u00f3. Napk\u00f6zben impulzusok sokas\u00e1ga \u00e9r minket, emberek\nvesznek k\u00f6r\u00fcl, ilyenkor es\u00e9ly\u00fcnk sincs a csendre. Haza\u00e9rve azonban\nmegtehetn\u00e9nk, hogy nem ny\u00falunk r\u00f6gt\u00f6n valamelyik t\u00e1vir\u00e1ny\u00edt\u00f3 ut\u00e1n, hanem\nsz\u00e1nunk magunkra n\u00e9h\u00e1ny percet - magunkban. Minimaliz\u00e1lhatn\u00e1nk a k\u00fcls\u0151\ningereket, de t\u00f6bbnyire nem tessz\u00fck, mert menek\u00fcl\u00fcnk \u00f6nmagunk, a gondolataink\nel\u0151l.<\/p>\n\n\n\n\n\n
Sokan irt\u00f3znak a csendt\u0151l, mert azt - tudat alatt - a\nmag\u00e1nyoss\u00e1g \u00e9rzet\u00e9vel p\u00e1ros\u00edtj\u00e1k. A pszichol\u00f3gusok ezt azzal magyar\u00e1zz\u00e1k, hogy\ngyermekkorunkban a csal\u00e1dtagok jelenl\u00e9te, tev\u00e9kenys\u00e9geik hangjai ny\u00fajtottak\nbiztons\u00e1got, s ez a beidegz\u0151d\u00e9s okozhatja m\u00e9g feln\u0151ttkorunkban is azt a\nk\u00e9nyszert, hogy \u00e1lland\u00f3 zajban t\u00f6lts\u00fck mindennapjainkat. Pedig a csend nem\negyenl\u0151 a mag\u00e1nnyal! Ennek tudatos\u00edt\u00e1sa az els\u0151 l\u00e9p\u00e9s a csend megteremt\u00e9se\nfel\u00e9.<\/p>\n\n\n\n
Sokan azt tapasztaljuk, hogy ha csend vesz benn\u00fcnket k\u00f6r\u00fcl,\nnyugtalan\u00edt\u00f3 hangok, p\u00e1rbesz\u00e9dek jelennek meg a gondolatainkban. Az els\u0151\nreakci\u00f3, a f\u00e9lelem az, ami ilyenkor arra sarkall, hogy m\u00e1s zajhat\u00e1sokkal\nelnyomjuk az aggaszt\u00f3 jelens\u00e9get. \u00c1m ez csak t\u00fcneti kezel\u00e9s, hangjaink,\nd\u00e9monaink ett\u0151l m\u00e9g nem sz\u0171nnek meg, csup\u00e1n elnyomjuk \u0151ket. Meg kell tanulnunk\nszemben\u00e9zni vel\u00fck, megismerni \u00e9s elfogadni \u0151ket. Fontos, hogy tudjuk, nem\nvagyunk elveszettek bels\u0151 z\u0171rzavarunk kavalk\u00e1dj\u00e1ban, hanem csak megfigyel\u0151k\u00e9nt vagyunk\njelen saj\u00e1t elm\u00e9nkben, \u00e9s saj\u00e1t sz\u00e1nd\u00e9kunk szerint ir\u00e1ny\u00edtjuk r\u00e1 vagy ford\u00edtjuk\nel a figyelm\u00fcnket egy-egy gondolatr\u00f3l.<\/p>\n\n
Ha m\u00e1r k\u00e9pesek vagyunk mindenf\u00e9le k\u00fcls\u0151 zajhat\u00e1st kiz\u00e1rva\nbefel\u00e9 figyelni, egy m\u00e1s, szabadabb tudat\u00e1llapotba ker\u00fcl\u00fcnk, amelyben m\u00e1r nincs\nsz\u00fcks\u00e9g\u00fcnk tov\u00e1bb olyan kapaszkod\u00f3kra, amelyek megmentenek benn\u00fcnket saj\u00e1t\nmagunk m\u00e9lyebb megismer\u00e9s\u00e9t\u0151l. Mi magunk d\u00f6ntj\u00fck el, mire ir\u00e1ny\u00edtjuk a\nfigyelm\u00fcnket, mire ford\u00edtjuk az energi\u00e1inkat, s ez hossz\u00fa t\u00e1von jelent\u0151sen jav\u00edtani\nfogja \u00e9letmin\u0151s\u00e9g\u00fcnket.<\/p>","type":"rich"}